0

Samsung VR10J5051 robotporszívó teszt - VR5000-es sorozat

2015.09.15.
Samsung VR10J5051 robotporszívó teszt - VR5000-es sorozat A Dél-Koreában található fogyasztói elektronikákat gyártó óriásvállalat legújabb sorozatú robotporszívóját teszteltük, a Samsung VR5000-et. A Cég ebben a szegmensben már régóta fejleszt, hiszen az elsőgenerációs robotporszívójukat már 11 évvel ezelőtt piacra dobták.

A korábbi SR sorozat sok mindenben hasonlít a legújabb VR típusú készülékekhez, mégis azt kell mondjuk, hogy főként azokra a dolgokra fektettek fő hangsúlyt, illetve azokon változtattak, amik nem voltak egészen tökéletesek az előző szériákban.

Ebben a cikkben összefoglaljuk milyen tapasztalatokat szereztünk a több mint 1 hónapon át tartó tesztelésük során. A tesztet az írás mellett nem csak képekkel, hanem ezúttal videókkal is bemutatjuk.

A doboz tartalma
Amikor kicsomagoltuk a robotot, hasonló kellemes meglepetésben volt részünk, mint már korábban más márkájú, viszont szintén Dél-Koreai gyártmány esetében. Mielőtt felsorolnánk, hogy miket is mellékel a gyártó a dobozban a készülékhez, a porszívó első kézbevétele után megállapítottuk, hogy egy rendkívül jó minőségű, szépen összeszerelt Samsung termékkel találkozhattunk.

A dobozban megtalálható:
-          1 db robotporszívó,
-          1 db dokkoló állomás,
-          1 db távirányító (2 db AAA elemmel),
-          1 db használati útmutató,
-          1 db tisztítókefe,
-          1 db virtual guard (virtuális fal).
 


Méretek, paraméterek
A VR5000-es porszívó nem szakított a régebbi típusok hagyományával, ugyanis ez a készülék is kör alakú, melynek tömege: 3,6 kg, átmérője: 35,5 cm, magassága: 9,3 cm, ami magasságát tekintve a középmezőnyben helyezkedik el a jelenleg kapható robotporszívók közt.
A készülék sebessége: 0,3 m/másodperc, melyet szabad szemmel nézve mozgása megfontoltnak mondható.

Takarítás közbeni áramfogyasztása a készüléknek: 40 W. A robot szisztematikusan - sávonként - takarít, tájékozódására, saját pozíciója meghatározására a már megszokott módon a plafont fényképezi, és a fotókat összefűzve készít térképet az aktuális takarítási területéről.

 A porszívó teteje fényes fekete fényezést kapott, mely nagyon elegáns, és egyben ugyanolyan kényes is,hiszen minden apró por meglátszik rajta. A fekete tető kerületét egy világoskék díszcsík veszi körül, ami esztétikailag megdobja a külsejét.
Ugyancsak felül helyezkedik még el az előbb említett plafont pásztázó fényképező, mely a régebbi típusokhoz képest egy továbbfejlesztett kamera, ami a Visionary Mapping 360TM  nevet kapta.
A kamera alatt található az érintés érzékeny kezelőfelület, illetve a digitális kijelző.
Sajnos a fogantyú ennél a modellnél is lemaradt, mely mindig nagy hátrányként érint bennünket, ha egyik szobából a másikba kell átvinni a robotot, így szükséges hozzá a két kezünk.

Összességében a porszívó felső része is nagyon szépre, és mutatósra sikerült.

A porszívó eleje egy félkör alakú mechanikus ütközőt kapott, melyekben a távirányító érzékelője, valamint 4 db infra távolságmérő helyezkednek el, amik figyelik a lehetséges akadályokat.
Amennyiben a porszívó olyan tárgyakkal ütközik, amik a két infra érzékelő közé esnének, (pld: székláb), úgy a mikrokapcsolókkal ellátott ütköző benyomódik, és úgy szolgáltat információt a készüléknek az akadályokról.
Szintén az ütközőn, pontosabban annak tetején találhatunk még egy érzékelőt, ami a robotporszívó dokkolásához szükséges.

nehezen fotózható kijelző és kezelőfelület az orr részben található ütköző, mely egybeolvad a porszívóval



A készülék orr részétől egészen hátul a portartályig egy kemény, szürke gumiréteg húzódik a porszívó teljes magasságában. Ez mind esztétikailag, mind a külső fizikai hatások megvédése miatt is kitűnő ötlet a tervezőktől.

A porszívó mindkét oldalán érzékelőket rejtettek el a sötét burkolatok mögött.
Az orr részhez közelebb a virtual guard, illetve az akadályérzékelő található, míg a portartályhoz közelebb eső burkolat mögé is a távirányító érzékelőjét helyezték el.

  • Kiemelésre méltó pozitívumként említjük meg a robotporszívó hátulján található 0,6 l-esre növelt, illetve hepa szűrővel ellátott portartályt.
    A szívómotort a régebbi szériákhoz hasonlóan ugyancsak a porszívó belsejébe építették, így a tartályban nincsen elektromos áram, így folyó víz alatt is kimosható, tisztán tartható.

    A hepa szűrőt egy vékony textillel körbevonták, ezáltal a szűrő sokkal később piszkolódik, és így értelemszerűen ritkábban is szükséges cserélni.
    A tartályt kétféleképpen lehet üríteni:

    -          az egyik, hogy hátrafele kihúzzuk a készülékből, és a két műanyagfedél lehajtása után egyszerűen kiszórjuk belőle a szennyeződést,

    -          a másik ürítési mód, hogy az úgynevezett Quick Empty fül alatt található lyukon keresztül egy porszívócsővel eltávolítjuk a tartályban lévő port.

    Az utóbbi ürítést gyors ürítésnek nevezték el, bár őszintén szólva ez a funkció nem a legkézenfekvőbb, hiszen ennek a műveletnek az elvégzéséhez szükséges beindítani a nagy porszívót, esetenként összeszerelni azt. Számunkra ez a plusz műveletsorozat ellentétet sugároz, mert pont azért vásárolunk robotporszívót, hogy a nagyobb porszívót ne kellejen üzembe helyezni. Ez a kiegészítő funkció a gyártó részéről viszonylag új, bár mi a tesztelés során csupán egyszer használtuk kipróbálás gyanánt, igaz a szennyeződés nagy részét sikerült a portartályból kiszívni.
    A portartály hátsó része sötétített műanyag, ami szintén nagyon dizájnossá teszi a készülék hátulját.

szürke kemény gumi veszi körül a porszívó nagy részét a hepa szűrővel ellátott portartály


A VR5000 készüléket alul 2 db gumiborítású kerék hajt, és az orr részében lévő pici, szintén gumikerékre támaszkodik, mely 360 fokban elfordul.
Az első kerék mellett jobb- és baloldalon egy-egy fémlap található, melyen keresztül a dokkoló tölti a porszívóban lévő áramforrást, mely közvetlen az első kerék alatt, illetve a két hajtott kerék tengelyének képzeletbeli vonala felett található.

A porszívó működéséért egy 14,4 V, 2000 Nimh akkumulátor felelős, mely a gép testbébe teljesen bele van süllyesztve.

Szintén alul, az orrész jobb- és baloldalán található még 2 db háromágú oldalkefe, (melyek hosszúsága 8,5 cm), amik az élek és sarkok tisztántartásáért felelősek. A két oldalkefe, amit szénkefés motor hajt, egymással szembeni forgásával a porszívó középpontja felé sepri a koszt, ahol a főkefe található. A 16,5 cm széles főkefe gumi és sörte váltakozásából áll, melyek enyhe V alakban helyezkednek el a tengelyen zajcsökkentés céljából, ezáltal is halkabbá téve a különböző burkolaton történő főkefe takarítás közbeni forgását.

A porszívó bal alján egy ki- és bekapcsoló gombot is találunk arra az esetre, ha szállítanánk, vagy hosszabb ideig nem használjuk a készüléket.

Ahogyan azt már a robotporszívók esetében megszokhattuk ennél a modellnél is kerültek alulra infra leesésérzékelők, jelen esetben itt 3 db-ot számolhatunk meg.

A dokkoló, mely a készülék töltését biztosítja, mely első ránézésre robosztus felépítésű, meglátásunk szerint a tervezők itt sem hagyták el a küllemre való figyelmüket, hiszen szembetűnően nagyon szép a külseje.
Áramfogyasztása töltés közben 50 W, és miután az akkumulátort feltöltötte, a fogyasztás elhanyagolható, hiszen ezek után már csak csepptöltés történik.
A robottól eltérően a dokkoló nem kapott külön ki- és bekapcsoló gombot ami érthető, hiszen az akkumulátort folyamatosan töltőn kell tartani, mert így tudjuk megnövelni a Nimh áramforrás élettartamát.
A dokkolót áram alá helyezve felül egy piros színű led jelez vissza, és ha a porszívót töltjük a piros led alatt egy zöld színű led is világít.
A felesleges hálózati kábelt ugyan sehova nem tudjuk feltekerni, viszont a hátsó részben egy sín van kialakítva, ahol el tudjuk vezetni a kábelt attól függően, hogy a dokkoló jobb-, vagy baloldalára esik a konnektor.

a VR5000 alsó része vegyes kefe, enyhe V alakú kialakítással
a hajtott kerekek között levő Nimh akkumulátor a dokkoló hátulján elvezethető hálózati kábel

A készülék tartozéka 1 db távirányító, amelyből 2 különböző típus van forgalomban, azonban csak az egyik mutat újdonságot, melyben benne van a Point Cleaning funkció, aminek a lényege, hogy a távirányító segítségével egy piros fényt a padlóra irányítjuk, illetve a padlón mozgatunk. A porszívó ezáltal követni fogja a piros fényt, és így tudjuk a készüléket manuálisan mozgatni a kívánt takarítási felületre.


TESZT:


A porszívó dokkolóról való indítása után a Start gomb megnyomásával Auto módban (mely alapértelmezett) indul el a készülék. Rövid dallammal jelezve töltőállomásról letolatva, majd 90o-ot megfordulva kezdi meg a takarítást a robot, és halad a szemben lévő falig, vagy a következő akadályig (pld. székláb), ott megfordul, és a mellette lévő sávon halad vissza. Ha szemben állunk a dokkolóval - a szobát felosztva - először a dokkolótól jobbra eső szoba részét takarítja ki, ennek végeztével a másik lefedetlen területet kezdi meg.

A korábbi modellekhez képest a szisztematikus takarítás annyit változott, hogy az adott helyiséget a készülék először hosszába, majd keresztbe is kitakarítja, így egy ponton kétszer halad át. Ezt a tervező mérnökök kitűnően meglátták, és mi is pozitívan értékeltük, hiszen a kevésbé erős szívóhatás ellenére szemmel láthatóan jobb lett a végeredmény. Természetesen a takarítási idő ezáltal meghosszabbodik, de ez esetben úgy véltük, hogy takarítási minőségben előnyt jelentett.

 

A következő táblázatban összefoglaljuk, hogy egy adott m2-es területtel mennyi idő alatt végez a porszívó.

Takarítási terület: 22 m2 36,5 m2 9,5 m2
Takarítási idő: ~ 28 perc ~ 40 perc ~ 11 perc
az adatok tájékoztató jellegűek


A gyártó adatai szerint a készülékbe már két processzor került, és a porszívó tetején található kamerával együttesen már a második, de olykor az első takarításkor is lefedett minden részt. Egy-egy adott helyiség területét megjegyzi, és a későbbiek folyamán a szobát már a memorizált adatok alapján járja végig. Ezt a funkciót úgy ellenőriztük, hogy egy helyiség többszöri kitakarítása után a plafont pásztázó kamerát letakartuk, és a szobában így sem maradt lefedetlen rész.


Korábban említettük, hogy például egy széklábhoz érve a porszívó visszafordul, és egy következő takarítási sávba kezd. Kicsit furcsának találtuk, hogy miért nem kerüli ki azt, de miután többször is végignéztük a készülék szisztematikáját, láthattuk, hogy azokra a kis területekre is visszatért, amelyek az akadályok mögött voltak.

Az élekhez érve forduláskor a porszívó oldalkeféje általában elérte azokat, bár nagyon ritkán előfordult, hogy a robot nem közelítette meg igazán a falat, és így körülbelül 1 - 1,5 cm rész takarítatlanul maradt, viszont ez csak nagyon kevés esetben fordult elő. Meglátásunk szerint a szakemberek ezen a hiányosságon is rengeteget csiszoltak.

Tesztjeink során a sarkokban körülbelül 5 mm rész maradt takarítatlanul, hiszen az oldalkefék hosszúsága nem tette lehetővé, hogy azok teljesen beérjenek a sarkokba.

az éleket nagyon jól megközelíti a sarkoknál kb. 5 mm rész takarítatlanul marad


A szobáról-szobára való takarítást a porszívó nem tudja kezelni, így ha az egyik helyiséget például hosszanti irányba takarítja, úgy a mellette lévő másik szobát is ugyanezen hosszanti irányba fogja bejárni, majd ezek után kezdi el mindkét szobát egymás után keresztbe porszívózni. Amennyiben nem szeretnénk, hogy a készülék egy másik helyiségbe munka közben átmenjen, azt a virtuális fallal tudjuk megakadályozni.

Munka közben a tárgyakkal, bútorokkal való ütközése minimálisnak mondható szinte elhanyagolható így a nyugodt mozgás mellé egy kifinomult navigációs készség is köthető.

Más Dél-Koreai robotnál is tapasztaltuk már, hogy takarítás közben néha a saját dokkolóján keresztülgázol a robot. Ez alól a Samsung sem volt kivétel, és próbáljuk keresni rá a választ, hogy ezt a gyár miért nem tökéletesíti.

Mint a legtöbb robotnál, úgy itt is körülbelül 2 cm magas az a küszöbhatár, amin még a robot át tud haladni.

Mint már szokássá vált, a készüléket leteszteltük egy 5 cm magas sűrű szövésű shaggy szőnyegen is. Az eddig tesztelt robotporszívók közül rajta a Samsung bírta legtovább, bár sajnos ő is feladni kényszerült a küzdelmet, ettől függetlenül mindenféle burkolaton (rövid szőrű szőnyegen, járólapon, laminált padlón, linóleumon) megállta a helyét.

a kisebb küszöbökön gond nélkül közlekedik a shaggy szőnyegre felmegy, de rajta már elakad


A vezetékekkel már nem bánt feltétlen ilyen ügyesen a robot, sajnos többször előfordult, hogy az oldalkefékre hamar feltekeredett, ekkor szinte küzdelem nélkül megállt, és csipogással jelezte, hogy segítségre van szüksége, így azt kell mondjuk, hogy a lakást picit elő kell készítenünk a porszívónak, és javasoljuk az esetlegesen útban lévő vezetékek áthelyezését a készülék útja elől.


Mivel a szívómotor a készülék belsejében helyezkedik el, kérdés volt számunkra, hogy a kiáramlott levegő hol távozhat a készülékből. Hogy megtudjuk, a portartályt levéve füstöt vezettünk közel a szívónyíláshoz, és így próbáltuk megfigyelni, hogy a porszívó melyik részén távozik az. A választ szinte azonnal megkaptuk: a műanyag illesztéseknél, de főként az orr résznél található első ütközőnél volt igazán szemmel látható a kiáramló füst.

az oldalkefékre hamar feltekeredik a vezeték vizsgáltuk, hogy a szívónyílásnál beáramló füst holt távozik

  • A teszt elején már említettük, hogy Auto módban használtuk a készüléket, viszont ettől függetlenül összesen 5 takarítási mód áll rendelkezésünkre, amelyeket a porszívó tetején lévő gombokkal, vagy a távirányító segítségével egyaránt kiválaszthatunk, ezeket most részletesen bemutatjuk.

    Takarítási módok:

    -          automatikus takarítás,

    -          takarítás egy helyben,

    -          maximális takarítás,

    -          kézi takarítás,

    -          széltisztítás.

1. Az automatikus (Auto) takarítási módot már bemutatva a porszívó egy teljes területet hosszába, majd keresztbe egyszer kitakarít.

2. Takarítás egy helyben, vagy más néven Spot mód egy körülbelül 1,5 m x 1,5 m területet spirálisan feltakarít. Apró észrevétel, hogy a porszívó nem arra a pontra tér vissza, ahonnan elindítottuk.
3. Maximális takarítás: a porszívó addig üzemel, amíg az akkumulátora majdnem lemerül, függetlenül attól, hogy a takarítani kívánt felület már teljes egészével végzett.

4. Kézi takarítás: ez a funkció mind a két forgalomban lévő távirányítóval használható, melyek gombjai segítségével manuálisan tudjuk mozgatni a robotot, előre, jobbra, és balra.
5. Széltisztítás, más néven EDGE funkció: a készülék minden esetben ütközik élekkel, sarkokkal, melynek lényege, hogy még tisztábbak legyenek azok, illetve az oldalkefe még jobban elérje azokat. Használatunk során ezt a funkciót is kipróbáltuk, de az EDGE mód nélkül is tisztán tartotta az éleket.


A porszívót természetesen időzíteni is tudjuk, egy egyszeri, vagy mindennapos időpontokra, ami csak abban az esetben végezhető el, ha a készülék a dokkolón van. Amennyiben mindennaposra állítjuk be az időzítést, úgy a hét minden napján egy azon időpontban végeztethetjük el a takarítást.

A gyártó a működési időre 90 percet, a töltési időre 120 percet ír, amely időintervallumokat nálunk pontosan teljesített. A teljes feltöltés végét a porszívó 3 csippanó hanggal jelzi a dokkolón.
Ezzel együtt kipróbáltuk a két takarítás közötti töltés funkciót amennyiben takarítás közben az akkumulátor lemerülőben van, visszamegy a dokkolóra, és teljes feltöltés után onnan folytatja munkáját, ahol előzőleg abbahagyta. Nálunk ez is gond nélkül működött. A kijelző egyébként rendelkezik akkumulátor töltöttség jelzővel mely három vízszintes csíkból áll.


A Samsung VR5000 zajszintje 62-63 decibel, mely közepes mezőnyt foglal el a mai piacon. Amennyiben egy helyiségben tartózkodunk a működő robottal, nem mondhatnánk, hogy hosszabb távon is idegesítő lenne a hangja.

A munka végeztével a készülék szívómotorja leáll, és egy házikó ikon jelenik meg a kijelzőn, majd a porszívó automatikusan visszatér a töltőre. Amennyiben a készülék a dokkoló látótávolságán kívül tartózkodik (pld. egy másik szobában), lehet látni, hogy a porszívónak halvány fogalma nincs arról, hogy hol van a töltőállomás. Egy rövid össze-vissza bolyongás után elkezdi követni a falt, és előbb utóbb fog találkozni a dokkolójával, hiszen azt is a fal mellé helyezzük el. Mindettől függetlenül a több mint 5 hetes tesztünk során minden esetben megtalálta a saját töltőállomását, akár még a lakás legtávolabbi pontjából is.
Azonban tapasztaltunk némi furcsaságot is: ha nem a saját töltőjéről kezdte meg a takarítást, hanem pld. egy különálló szobát takarítottunk ki vele (ahol nem volt ott a dokkoló), a munka végeztével is elkezdte keresni saját töltőállomását. Tesztként az ajtót rácsukva a munka befejeztével még 15 perc után is a falak mentén ment körbe-körbe a szobába. Sajnos ezt negatívumként tudjuk értékelni, hiszen a logikus az lett volna, hogy a takarítás végén a porszívó leáll.

Még két esetben sem tudtuk követni a tervezők logikáját.
Mind a távirányítón, és a porszívón is megtalálható a Start/Stop gomb, amivel a készüléket elindíthatjuk, illetve megállíthatjuk. A pillanat megállító (Pause) funkciót már kihagyták belőle, így ha takarítás közben a készüléket megállítjuk, sajnos nem onnan folytatja a munkát, ahonnan abbahagyta, hanem újból kezdi az egész területet.
Hasonló az eset egy elakadásnál is, amikor is segítségünket kéri a porszívó, mert nem tud tovább dolgozni, ott sem onnan folytatja a munkát, ahol elakadt, hanem az egész takarítási ciklus elölről indul.

normál szőnyegen kitűnően elboldogul minden esetben megtalálta a saját dokkolóját


Ha a porszívót munka közben megállítjuk, és legalább 10 percig nem adunk neki utasítást, úgy az áramtalanítja magát, ezt egy rövid hangjelzéssel jelzi nekünk, majd kikapcsol.

Lehetőségünk van a készüléket visszaküldeni a dokkolójához, akár a távirányító, akár a porszívón lévő Recharging gomb segítségével.


  • Amennyiben a Samsung VR5000 robotporszívó rendellenesen működik, különböző hibakódokat közöl a felhasználónak a kijelzőn, melyet a gyár C 00 – C 09 –ig határozott meg. Ezek közül egy-két példa:

    -          C 01: idegen anyag szorult a szívókefébe,

    -          C 05: az ütközésérzékelő ellenőrzésre szorul,

    ez azért praktikus, mert egy átlagos felhasználót azonnal rávilágít a hiba forrására, és nem egyből a szakszervízt keresve, akár otthon is el tudjuk hárítani a kisebb hibákat.

     
hibakód és az akkumulátor töltöttség megjelenítése a kijelzőn


A porszívó bemutatása videóval:

Mint ahogy a cikk elején is említettük, tesztelésünk alatt készítettünk 2 db videót, melyben bemutatjuk egy 6 m2-es lekerített részben először a robot szisztematikus mozgását, majd a következőben szintén ugyanabban a 6 m2-es részben teszteltük, hogy 50 gramm szétszórt zsemlemorzsából hány grammot képes feltakarítani.



A felgyorsított szisztematikus mozgást bemutató videó itt érhető el:


Az 50 gramm zsemlemorzsa feltakarításáról látható videó itt érhető el:


Karbantartás:


A porszívó összességében nézve nem igényel nagyfokú karbantartást, a mai piacon lévő porszívók közül ennek karbantartási igénye körülbelül az alsó, közép kategóriában helyezkedik el.
A készülékhez kapott tisztítókefével könnyen és gyorsan el lehet távolítani a főkefére tekeredett hajszálakat, viszont a főkefe kivételekor mindenképp ellenőrizni kell annak végeit, mert hajlamos rá feltekeredni idegen anyag (pld. hajszál, cérna). Az elől található oldalkeféket célszerű körülbelül 2-3 havonta leszedni és ellenőrizni, hogy nem-e került alá szennyeződés, és szükség esetén eltávolítani azokat. Ennek tisztántartása is egyszerű, hiszen az oldalkeféket csupán egy-egy pici csavar rögzíti.
A portartály ürítése, illetve tisztán tartása talán az egyik legkönnyebb feladat ennél a típusnál. A tisztítókefe a megfelelő hosszúsága miatt tejesen beér a portartály belsejéig, így könnyen ki tudjuk seperni a benne felgyülemlett szennyeződést. Érdemes minden takarítási ciklus előtt a portartályt és annak szűrőjét kitakarítani, hiszen csak így érhetünk el megfelelő és jó hatásfokú takarítási minőséget, bár ez minden robotporszívóra igaz.
Mint ahogyan a cikkben is említettük, a portartály legegyszerűbb takarítási módja, hogy folyóvíz alatt is ki lehet mosni, hiszen egyáltalán nincs benne elektromos áram, és ez szerintünk is egy nagyszerű ötlet a Samsung tervezőktől.

a hozzá kapott ecsettel a portartály kitűnően tisztítható folyóvíz alatt könnyen tisztán tartható
feltakarított por, de már vízzel kiöblített portartály a főkefe végeit néha ellenőrizni kell


ÖSSZEGZÉS:

Ha tömören és röviden kellene jellemeznünk a Samsung VR5000 típusú robotporszívót, azt mondanánk, hogy nálunk a pár hetes teszt során megállta a helyét.

Amit egyértelműen előnyként tudunk felsorolni, az a nagyon pontos navigáció, halk működés, kiváló minőség, nagyméretű portartály, egy adott takarítási pont dupla lefedése.

Amin még egy picit lehetne javítani, az a szívóerő, és úgy gondoljuk, hogy ezen nem változtattak pozitív irányba az előző szériákhoz képest, bár már többször említettük, hogy ezt próbálják kompenzálni, mert a készülék hossz, és kereszt irányba is lefedi a takarítási felületet.

A robot mozgása nyugodt, az oldalkefék kerületi sebességét megfelelőnek találtuk, nem volt rá példa, hogy a porszívó haladási sávján túllökte volna a port.

Összességében úgy véljük, hogy a porszívó rendszeres használata során a tisztaságot kiválóan szinten tudja tartani, és ezt mi sem bizonyította nálunk jobban, hogy a portartály szépen mindig megtelt szennyeződéssel.

Készítette: NeoSoft Kft.
©2010-2016 Robotguru Kereskedőház. Minden jog fenntartva.
youtube blog mail összehasonlít

Link megosztása e-mailben

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Vissza

Hírlevél feliratkozás

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése szükséges! Az űrlapon szereplő adatok megadása önkéntes.