0

Adax Neo fűtőpanelek – nincs többé hideg fürdőszoba reggel

2017.01.12.
Adax Neo fűtőpanelek – nincs többé hideg fürdőszoba reggel
A mostanihoz hasonló hideg téli időben manapság is jól jön valami kiegészítő fűtés az egyes helyiségekben, például reggel a fürdőszobában. Hiszen ma is szempont, hogy minek is melegítenénk fel az egész lakást, ha a családtagok csak a reggeli készülődés idejére tartózkodnak otthon?

Emlékszem, gyermekkoromban az ilyen kemény teleken mindig a konyhában öltöztünk fel reggel. A gázfűtéses lakásban éjszakára mindig lekapcsoltuk a konvektorokat. Az alvás is jobban esik hűvösebb szobában, na meg spórolni is kellett a már akkor sem túl olcsó gázzal. Reggel viszont, iskolaidőben a fél hetes felkeléskor jól jött volna némi meleg. Mikor szüleim felkeltek, a konyhában fűtöttek be először, hiszen ott készülődtek, reggeliztek, reggelit készítettek. A fürdőszoba és a lakás többi része fogvacogtatóan hideg volt.  Nem is lett volna értelme nagyobb meleget csinálni, hiszen fél órán belül mindenki ment a dolgára, kár lett volna rengeteg gáz árán felmelegíteni az egész lakást.

A kiegészítő fűtés általános eszköze ma is a hősugárzó, szinte ugyanabban a formában, ahogyan azt akár évtizedekkel ezelőtt használtuk. Drága, veszélyes és nem túl hatékony eszköz. A közvetlen közelében tűzveszélyesen forró, de néhány méter távolságra már nem jut el a melege. Fürdőszobában érintésvédelmi okokból nem is nagyon szabadna használni, hiszen nem védett a nedvességtől. De akkor mivel melegítsük fel reggelente arra a fél órára a fürdőszobát vagy más helyiségeket? Valami korszerű megoldás kell, ami illeszkedik a lakás mai képébe, ami gazdaságos és nem jelent tűzveszélyt sem a használata.

Adax Neo fűtőpanelek

Léteznek ilyen fűtési megoldások, ezek az Adax Neo elektromos fűtőpanelek. Ezek a fűtőtestek képesek arra, hogy egy lakás állandó fűtését rájuk alapozva építsük ki. Megvalósítható velük a gazdaságos elektromos fűtés. De egyes panelek arra is alkalmasak,  hogy alkalmi jelleggel, kiegészítő fűtőtestként használjuk őket. Az Adax Neo NL2 és Adax Neo NP2 fűtőpanelek állványos kivitelben kaphatók, azaz egy ilyen panel akár falra szerelve, de akár a földre letéve, saját lábán állva is használható. A felsorolt típusok ráadásul vizesblokkban is használhatók, tartalmaznak olyan védelmet, ami a kifröccsenő víztől óvja az elektronikát. Égési sérülésektől sem kell tartani, a készülék felületi hőmérséklete ugyanis nem lépheti túl a 75 fokot. Ez is elég meleg, ha valaki hozzáér, de nincs túlmelegedés és az érintés sem okoz olyan sérülést, mintha egy hősugárzóra tenyerelne rá valaki.

Ez a vízálló elektronika azért is lényeges, mert a hagyományos termosztátok nem használhatók a nedves, párás helyiségekben. Egy Adax fűtőpanel viszont a fürdőszobában is szabályozható marad. Beállítható a kívánt hőmérséklet, melyet a készülék automatikusan tartani fog a helyiségben.  

Fontos tulajdonsága az Adax Neo fűtőpanelnek, hogy a benne lévő termosztát programozható is. A programozás segítségével előre be lehet állítani az elvárt hőmérsékleteket. Felfűthető a fürdőszoba reggel fél hétre időzítve, így az évredő családtagokat már meleg fürdő várja, nem kell hidegben készülődni. A kis helyiség felmelegítése nem igényel túl sok energiát, így ez a reggeli kis kényelem nem fogja jelentősen megterhelni a család energiaszámláját.  

A fűtőpanelek több különböző méretben és különböző teljesítménnyel kaphatók. Az állványos Adax Neo NL2 600 és 800 wattos teljesítménnyel kapható. Mindkét készülék 21 centiméter magas és 90 centiméter széles helyet igényel. A vastagsága mindössze 7,5 centiméter. Nem egy nagy doboz, mint egy hősugárzó, hanem egy lap, amit akár a falra is fel lehet erősíteni. A 600 wattos 6, a 800 wattos 8 négyzetméteres, normál magasságú helyiségbe ajánlható. A kicsit nagyobb Adax Neo NP2 fűtőpanel már ezer wattos, s 37 centiméter magas, 80 centiméter széles készülék. Mindegyik fűtőpanel egészen 30 fokos hőmérsékletig beállítható, s egy hetes ciklusra előre programozható. Ez azért jó, mert így akár az egész napos működés előre automatizálható. Beállítható a nappali és éjszakai hőmérséklet – megadható egy komfort és egy takarék szint, amit a fűtőpanelnek tartania kell. Ez a komfort és takarék szint napközben is váltogatható. Így az is beállítható, hogy a reggeli készülődés után a panel váltson át az alacsonyabb, éjszakai hőmérsékletre, majd délután 5 óra körül melegedjen fel újra a komfort szintre.

Hogyan működik az Adax fűtőpanel?


A hagyományos elektromos fűtés fűtőszállal működött, ami valóban rendkívül magas áramfogyasztással és elég veszélyes működéssel is együtt járt. Ezek a régi elektromos fűtőberendezések nagyon gazdaságtalanok voltak. A folyamatos működés rengeteg elektromos energiát igényelt.

A mai, korszerű elektromos fűtőpanelek lelke az elektromos vezérlés. A készülék nem folyamatosan dolgozik. A beépített termosztát figyeli a helyiség hőmérsékletét, s annak megfelelően kapcsolja állandóan be és ki a fűtőtestet. Egy ezer watt névleges teljesítményű fűtőpanel így a valóságban csak 300-400 Wh körül fogyaszt, mert átlagban csak a bekapcsolva töltött idő egyharmadában dolgozik ténylegesen.

A fűtőpanelek másik titka az elektromos fűtőbetét. Nincs fűtőszál, ami hirtelen felmelegszik és nem tartja a hőt, hanem egy különleges összetételű kerámia betét adja le a hőt a készülék belsejében.

A te otthonodba vajon melyik elektromos fűtőpanel illik igazán? Kattints ide, s találd meg a számodra legjobban megfelelő elektromos fűtőtestet!


A robot legyen Veled!

Készítette: NeoSoft Kft.
© 2010-2017 Robotguru Kereskedőház. Minden jog fenntartva.
youtube blog mail összehasonlít

Link megosztása e-mailben

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Vissza

Hírlevél feliratkozás

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése szükséges! Az űrlapon szereplő adatok megadása önkéntes.